Tarján Tamás az egyik legtöbbet publikáló irodalomtörténész, kritikus, aki a kutatás és az egyetemi oktatómunka mellett hivatásának tartja, hogy a kortárs magyar irodalom termését népszerűsítő formában ajánlja az olvasók figyelmébe, hogy az utóbbi évek, évtizedek magyar költészetét és prózáját ajánlásaival segítse közkinccsé válni. Ez a szándék tükröződik az elmúlt esztendők esszé-, kritika- és recenziótermését reprezentáló kötetében is, amelyben húsz magyar költő munkásságáról, egy-egy korszakáról, egy-egy kötetéről vagy verséről számol be. Az elmúlt három-négy évtized magyar lírájából húsz nevet kiemelni, látszólag messze áll attól, hogy a névsor reprezentálja líránk teljes gondolati és formai spektrumát, ugyanakkor az elemzett, méltatott szerzők mégiscsak a 20. század második fele modern és világirodalmi rangú magyar költészetét képviselik: Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Nagy László, Orbán Ottó, Pilinszky János, Tandori Dezső, Utassy József vagy Weöres Sándor mindenképp ilyen. A bemutatott költők között van két határon túli, délvidéki alkotó is: Sziveri János és Tolnai Ottó, akik szintén a magyar líra újító törekvéseit testesítik meg. Tarján Tamás jól tudja, hogy minden költői mű más-más megközelítést kíván, így aztán a kötetbe fölvett írásai között találni verselemzést: Nagy László (A hazaszerelem versminiatűrje; Katedrálist káromkodásból; "Költő és festő: egy"), Pilinszky János (Hány soros a négysoros?) és Weöres Sándor (Az este teste) egynémely munkáiról. Két esetben egy-egy életművön végigtekintve motívumvizsgálatot végez, így Nagy László ("Ólomfa nőtt bennem") és Csoóri Sándor (Villámló éghajlat) lírájában. "www.kello.hu minden jog fenntartva"